csoqolade2
csoqolade2
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Csillagflotta
 
Klingon hajók
 
Romulán hajók
 
Borg hajók
 
Fajok
 
Képek
 
Borg technika
 
Szereplők: TNG
 
Szereplők: VOY
 
Sorozatleírások
 
Egyenruhák
 
Filmek
 
Epizódösszefoglalás: Voyager

EPIZÓDÖSSZEFOGLALÁS:VOYAGER

Első évad

1-2. Utazás a Galaxis végébe
The Caretaker

A 24. században járunk. Amikor egy maquis hajó fedélzetén egy beépült Csillagflotta tiszttel, a vulkáni Tuvokkal, eltűnik a Vadvidéken, a tiszt kapitánya, Kathryn Janeway, a U.S.S. Voyagerrel a keresésükre indul. Janeway egy korábbi Csillagflotta, majd maquis tagot is a hajóra vesz Paris személyében. A Vadvidéken követve a maquis hajó nyomait egy igen különös jelenséggel találkoznak, amely elnyeli a hajót. Miután a Voyager legénysége magához tér döbbenten veszik észre, hogy 70.000 fényévet tettek meg kiindulási helyüktől. Az utazás során meghal az első tiszt, a kormányos, a főgépész, a főorvos és még mások. Közben megtalálják a maquis hajót is. Nem sokkal később az őket idehozó idegen, a Gondviselő, a legénység minden tagját egy közeli állomásra viszi, majd három nappal később elengedi őket, kivéve Kimet a Voyagerről, és a félklingon Torrest a maquis hajóról. A Gondviselő haldoklik, és egy vele kompatibilis DNS-t keres, hogy az folytathassa a munkáját. Ezek után találkoznak egy talaxiaival, aki elvezeti őket az okampák bolygójára, ahol kiszabadítják Kest a kazonok fogságából. A Gondviselő halála után a kazonok meg akarják szerezni a Gondviselő állomását, de azt Janeway elpusztítja a hazatérés lehetőségével együtt. A kazonok és a két alfa kvadránsbeli hajó között harc tör ki, amely közben a maquis hajó megsemmisül, és a legénység a Voyagerre kerül. Chakotay, a maquis hajó parancsnoka elfogadja Janeway ajánlatát, és ő lesz a Voyager első tisztje. A Voyager megmaradt legénysége a Maquis hajó legénységével egészül ki, és a kapitány megígéri, hogy hazaviszi az embereit.


3. Parallaxis
Parallax

A maquis-k és a Csillagflotta tagok igyekeznek minél hamarabb megszokni egymást, de ez persze nem megy olyan gyorsan; egy kis nézeteltérés hatására a gépházban B'Elanna betöri Carey hadnagy orrát. Janeway igyekszik minél előbb pótolni a veszteségeket. Neelix lesz a főszakács, Kes egy hidroponikus kertészetet hoz létre, a főorvos az Orvosi Segédhologram lesz, Paris lesz a kormányos és az OSH segédje. A főgépész posztra Chakotay B'Elanna-t jelöli, de ezzel Janeway nem ért teljesen egyet. A hajó hirtelen rázkódni kezd. A Voyagert egy kvantum szingularitáshoz ért. Egy másik hajóról, amely a szingularitásban rekedt, érthetetlen üzenetet fognak. A jelek kitisztításával felfedezik, hogy a másik hajó valójában a Voyager. Janeway és B'Elanna igyekeznek megoldást találni a problémára, mielőtt örökre a szingularitás csapdájába esnének.


4. Időről időre
Time and Again

A Voyager egy lökéshullámba ütközik. Elindulnak az eredete felé, és egy élettelen bolygót fedeznek fel. Megállapítják, hogy a lakosokkal egy hatalmas robbanás végzett. A felszínre leérve Paris egy szubtér törést fedez fel, amibe ő és a kapitány is belekerülnek. A törésen keresztül a szerencsétlenség előtti napon találják magukat. Janeway az Elsődleges Irányelv miatt nem akar beleavatkozni a történtekbe, de később megváltozik a véleménye. Figyelmeztetnek egy polarikus ionenergia ellenes csoportot, hogy a ténykedésük a bolygó halálát okozhatja. De ez a csoportot nem hatja meg. Másnap megindul a szabotázs akció az erőmű ellen. Az akciót megakadályozni akaró Janeway felfedezi a robbanás valódi okát.


5. A kór
Phage

A Voyager egy új fajjal találkozik. A faj két tagja ellopja a küldetésen lévő Neelix tüdejét. A Voyager a két idegen után ered, és egy aszteroidában találnak rájuk. Az idegeneket a hajóra sugározzák, akik elmondják, hogy a vidiián fajhoz tartoznak. A vidiiánokat évezredekkel ezelőtt egy titokzatos betegség, a kór támadta meg, amely szépen lassan megeszi minden szervüket, ezért van szükség az "utánpótlásra". Miután kiderül, hogy Neelix tüdejét már átalakították egyikük számára, Janewaynek más megoldást kell kitalálnia. A vidiiánok végül Kes egyik tüdejét transzportálják Neelixbe.


6. A csillagköd
The Cloud

A Voyager egy különös, omikronban gazdag csillagködre bukkan. A Voyager a csillagködbe megy, hogy minél több anyagot tudjanak összegyűjteni. Miután kijöttek belőle, a Doktor és B'Elanna felfedezik, hogy a csillagköd valójában egy élőlény, amelyet megsebeztek. A hajó visszatér, hogy meggyógyítsa az élőlényt.


7. A tű foka
Eye of the Needle

Kim felfedez egy féregjáratot, amiről később kiderül, hogy túl pici ahhoz, hogy átutazhassanak rajta. Egy szondát a féregjáratba, amely elakad. De észreveszik, hogy a túloldalról egy másik hajó kezdte vizsgálni a szondát. Kiderül, hogy a túloldalon az Alfa Kvadráns van. A hajó egy romulán kutatóhajó. Janeway igyekszik rávenni Teleket, a romulán hajó kapitányát, hogy segítsen nekik hazajutni. Telek végül beleegyezik, de mikor a romulánt a Voyagerre sugározzák, Tuvok különleges felfedezést tesz.


8. A tett után
Ex Post Facto

Kim és Paris baneaiak bolygójára megy, hogy találkozzanak egy Tolen Ren nevű tudóssal. Ren meghívja őket vacsorára, ahol Paris beleszeret a tudós feleségébe. Nem sokkal később Tomot azzal vádolják meg, hogy megölte Rent. A büntetése ezért az, hogy beültetik a fejébe Ren emlékeit a haláláról, és azt újra és újra át kell élnie. De mivel a baneai és az emberi egy nem kompatíbilis, Parisnél komoly agyi mellékhatások jelentkeznek. Közben Tuvok igyekszik kivizsgálni az ügyet, és végük sikerül is bebizonyítania a hadnagy ártatlanságát.


9. Kisugárzások
Emanations

Egy aszteroid vizsgálata közben Chakotay, Kim és B'Elanna a vhnori faj temetkezési helyére bukkan. A vizsgálódás alatt egy újabb test érkezik egy vakuolán keresztül, amely elkapja Kimet, és a vhnori anyabolygóra viszi. Az érkező vhnorit a Voyagerre viszik, ahol a Doktor meggyógyítja. Közben Kim igyekszik minél előbb elszabadulni a vhnoriktól, ezért egy kockázatos vállalkozásba fog.


10. Alapelvek
Prime Factors

A Voyager a szikariai fajjal találkozik, amelynek egyik tagja, Gathhorel a Sikarisra invitálja a hajó legénységét. A Sikaris híres a vendégszeretetéről és a nyugalmáról. A kikapcsolódás során Kim felfedez egy szerkezetet, amellyel több ezer fényévet is képesek lennének megtenni, és így akár haza is juthatnának. A szikariaiak azonban nem hajlandók megosztani a technológiájukat másokkal. Kivéve egyiküket, aki átadná a szerkezetet, cserébe néhány történetért. A kapitány nem akarja elfogadni ezt az ajánlatot, de Tuvok másképp gondolja a helyzetet.


11. Minden másképpen van
State of Flux

Egy új bolygó felszíni felderítése során egy kazon hajó jelenik meg a bolygó körül. A küldetésen lévőket gyorsan felsugározzák, csak Seska az, aki egy kicsit "késik". Három nappal később a Voyager egy segélykérő üzenetet fog egy kazon hajótól. A sérült hajó felderítése közben egy túlélőt találnak. A további kutatások nyomán kiderül, hogy a kazon hajó egy rosszul beüzemelt föderációs ételreplikátor miatt sérült meg. Mivel valószínűleg valaki a Voyager fedélzetéről adta át a technológiát, ezért Janeway és Tuvok igyekszik megtalálni a bűnöst.


12. Hősök és démonok
Heroes and Demons

Amikor a Voyager egy protocsillag közelébe ér, fotonikus energia részecskéket sugároznak a hajó fedélzetére. B'Elanna Kimmel együtt vizsgálná át a részecskéket, de a zászlós nem felel a hívásra. Kiderül, hogy az érzékelők szerint Kim nincs sem a holofedélzeten sem másutt a hajón. Tuvok és Chakotay a holofedélzetre indul megkeresni a zászlóst. De miután ők is eltűnnek, a kapitány a Doktort küldi az emberei után, aki felfedezi, hogy valójában egy idegen létforma rabolta el az embereket.


13. Testen kívül
Cathexis

A Voyager egy kompja sérülten tér vissza. A Doktor megállapítja, hogy Tuvok igen komoly sérüléseket szenvedett, viszont Chakotay még ennél is súlyosabbakat, ugyanis ő agyhalott. A két tiszt egy fekete csillagködöt vizsgált, ahol valami megtámadta őket, és elszívta a parancsnok neurális energiáját. A Voyager elindul a csillagköd felé. Közben a legénység több tagjával furcsa dolgok kezdenek történni. Kes egy idegen jelenlétét kezdi érzékelni a hajón, és talán ez az idegen képes megszállni a legénység tagjait. Nincs más megoldás, meg kell találni az idegent.


14. Arcok
Faces

Egy küldetés során a vidiiánok elrabolják B'Ellanát, Parist és Durst hadnagyot. A vidiián tudós, Sulan a kór ellenszerét keresi a bolygón. Egy kísérlet során B'Ellanát két létformára bontja: egy teljesen kligonra, és egy teljesen emberire, ugyanis Sulan szerint a klingonok immunisak lehetnek a kórra. A többieket közben alagútásásra használják. Közben a Voyager az eltűntek keresésére indul, és rájönnek, hogy a vidiiánok rabolták el őket. A Doktor Chakotaynak vidiián külsőt ad, aki bemegy a barlangokba, hogy kiszabadítsa az embereit.


15. Jetrel
Jetrel

Egy Dr. Ma'bor Jetrel nevű haakoniai tudós érkezik a hajóra, hogy megvizsgálja Neelixet. Jetrel tervezte a Talax holdjának, a Rinaxnak a lakosságát kiírtó metreon kaszkád fegyvert. Neelix kezdetben nem akarja alávetni magát a tudós vizsgálatainak, de és Kes végül meggyőzik. Kiderül, hogy Neelix metrémiában szenved, és hamarosan meg fog halni. Jetrel igyekszik meggyógyítani a talaxiait, és a két fél egyre többet megtud egymásról, és az is kiderül, hogy Jetrelnek valójában más céljai vannak a hajóval.


16. Továbbképzés
Learning Curve

A kapitány és Chakotay 4 maquis legénységi tagot továbbképzésnek vetnek alá, mert nem felelnek meg a Csillagflotta standard elvárásainak. A feladatra Tuvokot jelölik ki, aki igyekszik a maquis-kat az akadémiai módszerek alapján tanítani. Ez komoly ellenállással találkozik a tanítványok körében. Eközben B'Elanna és a Doktor ismeretlen eredetű vírusfertőzésre bukkannak a neurális gélcsomagokban.





Második évad

17. A harminchetesek
The 37's

A Voyager egy bolygón landol, ahonnan furcsa segélykérő jeleket fogtak. A bolygón megtalálják a jel forrását, egy 20. századi repülőgépet. További vizsgálódások nyomán felfedeznek egy kamrát, amelyben 8 embert találnak, köztük Amelia Everhartot. Miután kiengedik őket kiderül, hogy mindannyijukat 1937-ben rabolták idegen lények.


18. Beavatás
Initiations

Chakotay egy szertartás elvégzése miatt egy űrkomppal elhagyja a hajót. A kompjával a kazon-ogla területére téved, és egy fiatal kazon rátámad, hogy megölésével megkaphassa az oglabeli harcos nevét. Chakotaynak sikerül megsemmisítenie a kazon hajót, és a kompba sugározza a fiatal kazont. Hamarosan egy nagyobb kazon hajó is megérkezik, és elfogják a kompot.


19. Kivetítés
Projections

A Doktor aktiválódás után arról értesül a komputertől, hogy a hajót a kazonok megtámadták, és a legénység nagy része elhagyta a Voyagert. De a kapitány és B'Elanna a hajón maradtak, akik hamarosan a gyengélkedőre érkeznek, és ott a Doktor megállapítja róluk, hogy valójában hologramok, és igazából ő a hús-vér ember. Nem sokkal később feltűnik Barclay hadnagy is, aki szerint a Doktor nem más, mint Dr. Lewis Zimmerman, aki egy a holofedélzetet is érintő baleset folytán elvesztette az emlékeit.


20. Átalakulás
Elogium

Agresszív űrbeli életformák tapadnak a hajóra, és elektroforetikus mezőt hoznak létre. Ez felborítja Kes metabolizmusát, és hamarabb lép be az elogiumba - az élet azon szakaszába, amikor az okampa nők képesek teherbe esni. Mivel az elogium egy okampa életében csak egyszer van, ezért Kesnek és Neelixnek el kell dönteniük, hogy akarnak-e gyereket.


21. Kettészakadt idő
Non Sequitur

Harry Kim megdöbbenésére a 24. századi San Franciscóban ébred föl. Kim kideríti, hogy tervezőként dolgozik a Földön, és sosem volt a Voyager legénységének tagja. Mivel úgy érzi, hogy mindenképpen vissza kell jutni a hajóra, ezért Paris segítségét kéri, aki szintén nincs a Voyager fedélzetén, hanem éppen Marseille-ben tartózkodik.


22. Kicsavarodva
Twisted

A Voyager egy térbeli torzulással találkozik, amely szépen lassan az egész hajó szerkezetét megváltoztatja. A legénységnek nagyon gyorsan kell cselekednie, ha nem akarják, hogy a hajó megsemmisüljön.


23. A zöldszemű szörny
Parturition

Amikor Kes egyre több időt kezd Tom Paris-szel tölteni, Neelix rendkívül féltékeny lesz, és végül verekedésbe keveredik a hadnaggyal. Ezek után a kapitány egy bolygó felszínére küldi őket, hogy feltöltsék az ételkészletüket. Paris és Neelix a bolygón egy barlangra bukkannak, amelyben egy idegen faj fészkét fedezik fel. És az idegenek hamarosan visszatérnek kicsinyeikért.


24. Hallucinációk
Persistence of Vision

A Voyager a bothan fajjal találkozik, amikor egy különös pszionikus mező a hajó legénységének tagjainál furcsa hallucinációkat okoz. Lassan mindenki a hallucinációk hatása alá kerül, és csak Kes és a Doktor marad ébren, hogy felvehesse a harcot a mező ellen.


25. Tetoválás
Tattoo

Chakotay és csapata egy indián eredetű kultúra nyomaira bukkan egy idegen bolygón. Chakotay elszakad a csapat többi tagjától. A parancsnok, mikor felfedezi, hogy a bolygólakók is hasonló tetoválást viselnek, mint ő, rájön, hogy valójában népének őseit találta meg. Eközben a hajón a Doktor influenza vírus szimulációját ülteti a programjába, hogy ő is átélhesse azt, amit a betegei.


26. Hideg tűz
Cold fire

A legénység egy űrállomásra bukkan, amelyen okampák laknak. Az egyik okampa, Tanis elmondja, hogy a nőnemű Gondviselő vezette őket ide. Tanis beleegyezik, hogy segít beszélni Suspirával, női Gondviselővel. Közben Tanis egyre több képességét mutatja meg Kesnek, amit akár ő is könnyen elsajátíthat, ha az állomáson marad.


27. Cselszövés
Maneuvers

Kazonok támadják meg a Voyagert, és ellopnak egy transzporter vezérlőmodult. A támadás mögött Seska áll, akinek az a célja, hogy a kazonok segítségével elfoglalja a hajót. Chakotay egyedül indul Seska után. A parancsnokot a kazonok elfogják, a Voyager a megmentésére indul.


28. Ellenállás
Resistance

Janeway, Tuvok, Torres és Neelix a mokrák által megszállt alszauriai városban igyekszik tellériumhoz jutni. A mokrák elfogják Tuvokot és Torrest, a kapitány pedig sebesülten az egyik ellenállóhoz kerül, aki a lányát látja benne. Chakotay diplomáciai úton igyekszik kiszabadítani az embereket, de ez nem sikerül. A kapitány Caylem segítségével próbálja kiszabadítani Torrest és Tuvokot.


29. Prototípus
Prototype

A legénység egy deaktivált humanoid robotra bukkan az űrben. Torresnek sikerül megjavítania a robotot, amely életre keltése után azt kéri tőle, hogy építsen belőle még többet. Torres ezt visszautasítja, és miután felfedezik a robot hajóját, az android elrabolja B'Elannát.


30. Szövetségek
Alliances

A számos ember halálát követelő kazon támadások után Janeway úgy dönt, hogy meg kell erősíteniük helyzetüket a kvadránsban, és szövetségre kell lépniük egy erős szektával. Miután a kazon szekták valamelyikével való szövetségkötés kudarca fullad, a Voyagernek más lehetőségek után kell néznie. Ekkor találkoznak a trábokkal, a kazonok ellenségeivel, akikről kiderül, hogy ők sem sokkal jobban a korábbi szolgáiknál.


31. A küszöb
Treshold

Paris hadnagynak sikerül az, ami korábban még senkinek: átlépi a 10-es fokozatot. De nem sokkal ezután a hadnagy komoly biokémiai változásokon megy keresztül. A Doktor erőfeszítése ellenére Paris meghal. Órákkal később felfedezik, hogy a hadnagy még él, csak éppen gyorsított mutáción esett keresztül, amely során az emberi evolúció egy későbbi szakaszába lépett - egy hüllőszerű lénnyé alakulva.


32. Gyilkos gondolatok
Meld

Amikor a legénység egy tagját megölik, Tuvok kideríti, hogy a tettes Suder zászlós volt. A vulkáni igyekszik megérteni a zászlós indítékait, ezért agyegyesítést hajt végre. A Doktor nem sokkal később felfedezi, hogy a vulkáni elvesztette az érzelmei feletti kontrollt, és ezáltal nagyon veszélyessé vált.


33. Csatahajó
Dreadnought

A Voyager felfedez egy kardassziai csatahajót a Delta Kvadránsban. A csatahajót korábban a maquis elfogta, és Torres átprogramozta, hogy a kardassziaiakat támadja meg. Most a csatahajó a Rakosan bolygó felé repül, és Torresnek még az előtt kell megállítania, hogy elérné a bolygót, és megsemmisítené azt. Eközben Jonas kapcsolatba lép Seskával, és a hajó kémje lesz.


34. Halálvágy
Death Wish

A Voyager legénysége véletlenül kiszabadítja az egyik Q-t, Quinnt a fogságából. Quinn mindenáron meg akar halni, és ezért börtönözték be. Nemsokára Q is a hajóra érkezik. Quinn menedékjogot kér a kapitánytól, amit Q határozottan ellenez. Janeway egy tárgyalást tervez, ahol a két Q képviselheti eltérő álláspontjait.


35. Életjelek
Lifesigns

A Voyager egy halálosan beteg vidiiánt sugároz a gyengélkedőre. A Doktor a betegnek, Danara Pelnek átmenetileg létrehoz egy holografikus testet. A Doktor a hosszú együttlét alatt beleszeret Pelbe. Eközben Paris egyre inkább kifordul magából, és a kapitány végül fogdába záratja.


36. Vizsgálat
Investigations

Miután Neelix a hajó újságírójává "lépteti elő" magát, kideríti, hogy Paris elhagyni készül a hajót, és egy talaxiai konvoj pilótája lesz. Nem sokkal azután, hogy a hadnagy elhagyja a Voyagert, a kazon-nistrim megtámadja a talaxiai konvojt, és Parist elrabolják. Neelix ezek után folytatja a nyomozását, amely során kideríti, hogy valaki titkos adásokat továbbít a kazonoknak.


37. Kettős csapda
Deadlock

A Voyager a vidiiánok elől egy plazmafelhőbe menekül, és mielőtt kiérhetnének belőle a hajtóművek hirtelen leállnak, az antianyag tartalékok eltűnnek és valaki lőni kezdi őket fotontorpedókkal, ami komoly sérüléseket okoz a hajónak és a legénységnek. Miután Kes eltűnik, felfedezik, hogy a hajó megduplázódott, és a másik Voyageren is ugyanazok a személyek vannak. A két kapitány igyekszik egyesíteni a hajót, mielőtt a vidiiánok rájuk találnának.


38. Ártatlanság
Innocence

Tuvok kompja egy bolygóra zuhan, amelyet a drayanok szent helyükként tisztelnek. Hamarosan három ijedt drayani gyerek csatlakozik a hadnagyhoz. Az egyikük elmondja, hogy elhagyták őket, hogy itt haljanak meg. A gyereket Tuvok segítségét kérik, hogy mentse meg őket a "morrok"-tól - a halál hírnökétől.


39. A félelem bére
The Thaw

A Voyager egy automatikus üzenetet fog egy környezeti katasztrófával sújtott bolygóról. A katasztrófa túlélői mesterséges hibernációba helyezték magukat, hogy itt várják meg, amíg a bolygó újjáéled. A hibernációs egységeket a hajóra sugározzák, ahol kiderül, hogy a túlélők egy számítógép vezérelte világot hoztak létre a maguk szórakoztatására. De a szerkezet elromlott, ezért Torres és Kim belépnek a programba, ahol felfedezik, hogy egy bohóc irányítja az egész világot.


40. Tuvix
Tuvix

Egy transzporter baleset következtében Neelix és Tuvok egy lénnyé egyesül. Tuvix igyekszik mindkét részének korábbi feladatait ellátni, és hamarosan az egész legénység megkedveli. Közben a Doktor rájön, hogy hogyan lehetne szétválasztani Tuvixot, aki ebbe nem megy bele, hisz nem akar meghalni. Végül a komoly döntést a kapitánynak kell meghoznia.


41. Fertőzés
Resolutions

Janeway és Chakotay egy gyógyíthatatlan vírussal fertőződik meg, és egy bolygóra kénytelenek letelepedni, ahol a betegségük hatásai nem érvényesülnek. Janeway Tuvokra hagyja a Voyagert, és megtiltja neki, hogy felvegyék a kapcsolatot a vidiiánokkal. A bolygón a kapitány és a parancsnok minden eddiginél szorosabb kapcsolatba kerül egymással. Közben a Voyageren a legénység nagy része igyekszik meggyőzni Tuvokot, hogy a kapitány utasítása ellenére mégis vegyék fel a kapcsolatot a vidiiánokkal.


42. Életre halálra I.
Basics, I.

Seska egy üzenetet küld Chakotaynak, miszerint fiát Culluh elrabolta. A Voyager Seska után indul. Találkoznak egy kazon hajóval, amelyről a fedélzetre sugározzák Seska egyik emberét, aki elmondja, hogy Seska meghalt. Teirna a Voyagert biztonságos területekre vezeti, de kiderül, hogy valójában csapdába csalták őket: a kazon-nistrim megtámadja, és elfoglalja a hajót, de Parisnek egy komppal sikerül megszöknie. Culluh a Voyager legénységének tagjait egy vad bolygón hagyja, ahol az embereknek újra a legalapvetőbb eszközökhöz kell fordulniuk a túlélés érdekében.





Harmadik évad

43. Életre halálra II.
Basics II.

A Hanon IV-en a Voyager legénységének tagjai igyekeznek magukat megvédeni a primitív lakók ellen. Eközben a hajón Culluh azt tervezi, hogy a Voyager segítségével térdrekényszeríti a többi kazon szektát. A Voyageren maradt Doktor és Suder igyekeznek visszaszerezni a hajót. Az erőszak Sudernek komoly nehézségeket okoz, és a Doktor deaktiválása után egyedül marad. Végül Tom Paris is megérkezik talaxiai hajókkal kiegészülve.


44. Felvillanás
Flashback

Tuvok agyában különös, gyerekkori emlékek okoznak nagyobb károkat. A trauma olyan naggyá válik, hogy az már a hadnagy életét fenyegeti. Az emlék teljes felidézése, és legyőzése érdekében a kapitánytól kér segítséget, akivel agyegyesítésre lép. Az agyegyesítés során Tuvok és Janeway a Sulu parancsnokolta Excelsiorra kerülnek a hadnagy emlékei által.


45. A csúszda
The Chute

Paris és Kim egy idegen börtönbe kerül, amelyet csak egy csúszda köt össze a külvilággal. A börtönlakók fejébe egy "kapcsot" is beépítenek, amely felerősíti az alany agresszivitását. Kim és Paris igyekeznek minél előbb kijutni, de Paris súlyosan megsérül, és hamarosan rajtuk is elhatalmasodik az agresszió. Eközben Janeway kapitány az emberei ártatlanságát igyekszik bebizonyítani a hatóságoknak.


46. Rajzás
The Swarm

Parist és Torrest ismeretlen idegen lények támadják meg a kompjuk fedélzetén. Miután sikerült őket a Voyager fedélzetére vinni, a Doktor elfelejti a szükséges orvosi eljárást, hogy megmentse őket. Kiderül, hogy a Doktor memória áramkörei túlterhelődtek, és súlyos leépülésen mennek keresztül. Torres a Doktor diagnosztikai mátrixszához fordul a holofedélzeten, ahol nem más, mint Dr. Zimmerman holografikus megfelelője igyekszik segíteni.


47. Hamis haszon
False Profit

A Voyager replikátor technológia nyomaira bukkan egy bolygón. A bolygóra lesugárzott Chakotay és Paris megtalálják a forrását és a tulajdonosait. A nép ősi mítoszait kihasználva két ferengi igyekszik minél jobban kizsákmányolni a lakosokat. Chakotay, Paris és Neelix próbálják megszabadítani a bolygót "isteneitől".


48. Emlékek
Remember

A Voyageren az Enara Egyről származó telepatikus lények segítenek a térhajtómű fejlesztésében. Eközben Torres hadnagynak különlegesen intenzív, és érzelmes álmai vannak magáról, mint egy fiatal lányról és egy férfiról. A férfi a maradiaknak nevezett csoportosulás egy tagja. A hadnagy álmai egyre intenzívebbek lesznek, és lassan már ébren is kezd álmodni. Az álmok az enaraiak eddig rejtett és eltitkolt történelmi eseményeit mutatják be.


49. Szent föld
Sacred Ground

A nechanik bolygón Kes belép egy szentélybe, eltalálja egy energiakisülés, és kómába esik. A Doktor nem talál semmiféle gyógymódot, ezért a kapitány elhatározza, hogy egy ősi legendát követve átesik egy szertartáson, és visszahozza Kest az életbe.


50. A jövő vége I.
Future's End I.

A 29. századból visszajött Braxton el akarja pusztítani a Voyagert, mert az szerinte egy hatalmas katasztrófa okozója lesz. Janeway ezt nem engedheti meg, és ellenáll. A két hajó hirtelen egy térbeli szakadásba kerül, amelyen keresztül visszakerülnek a 20. századba, a Földre. A Voyager földkörüli pályára áll, és miután felfedezik, hogy Braxton valahol a Földön van, elindulnak megkeresni.


51. A jövő vége II.
Future's End II.

A kutatás során kiderül, hogy a komputermágnás Starling ellopta a 29. századi időhajót, és miután azt kijavította használni is akarja. Közben letölti a Voyager adatbankját a Doktorral együtt. Paris és Tuvok egy asztronómus segítségével igyekszik kapcsolatba lépni a hajóval. A segítségükre induló Chakotay és Torres kompja Arizonában lezuhan, és egy katonai csoport foglyul ejti őket.


52. A hadúr
Warlord

A Doktor és Kes egy sérült hajó három túlélőjét kezeli. Egyikük Tieran meghal, de ezelőtt a tudatát Kes testébe költözteti irányítva őt, és az okampa képességeit. Nem sokkal később Kes/Tieran az Ilarira meg, hogy ott visszaszerezze korábbi hatalmát. A Voyager utánamegy, és nem sokkal később Tieran tudatának igencsak meggyűlik a baja a magát meg nem adó Kes tudatával.


53. Q dél ellen
The Q and the Grey

Amikor a Voyager legénysége több szupernóva robbanást tanulmányoz, Q a kapitány szállásán jelenik meg, és arra akarja rávenni Janewayt, hogy hozzanak össze egy gyereket. Nem sokkal később egy női Q is megjelenik a Voyager. Miután a Voyager egy szupernóva lökéshullámába ütközik, Q visszamegy a Kontinuumba, és Janewayt is magával viszi. Itt Q elmondja, hogy a ténykedései miatt a Q-k között polgárháború tört ki, és ez az oka a gyakori szupernóva robbanásoknak is.


54. Makrokozmosz
Macrocosm

A Voyagert egy idegen makrovírus támadja meg. Az idegen életforma az egész hajót elfoglalja. Csak a Doktor, és a hajóra később visszaérkező Janeway és Neelix harcolhat ellenük. A gyengélkedőre érkező kapitánynak a Doktor elmondja, hogy ő hozta a fedélzetre a vírusokat, amikor visszatért egy általuk megfertőzött bányászkolóniáról.


55. Korrekt üzlet
Fair Trade

A Voyager a Necrid-térség határához érkezik. Neelix rendkívül ideges lesz, mert innentől már ő sem ismeri az űrt, és úgy érzi, hogy majd nem lesz képes a kapitány hasznára lenni. Ezért aztán mindent elkövet, hogy a közeli űrállomáson lévő talaxiai barátja segítségével szerezzen egy térképet a térségről. Az üzlet végül nem várt bonyodalmakba ütközik.


56. Alter Ego
Alter Ego

Kim Tuvok segítségét kéri, hogy tanítsa meg egy olyan vulkáni technikára, amellyel elfojthatná az érzelmeit. A zászlós ugyanis halálosan beleszeretett egy Marayna nevű holoszereplőbe. Tuvok beszélgetésbe elegyedik Maraynával, és a nő egyre közelebb akar kerülni a vulkánihoz, Kim persze egyre féltékenyebb lesz. Erre Tuvok törli Maraynát, de aztán a nő a Doktor holosugárzójának segítségével meglátogatja a vulkánit a szállásán, és végül egyre veszélyesebb lesz.


57. Halálközeli élmény
Coda

Miután Chakotay és Janeway a vidiiánok támadása után egy bolygó felszínére zuhan, néhányszor újra és újra átélik a történteket. Nem sokkal később kiderül, hogy valójában csak a kapitány agyában zajlottak le ezek az események, aki már az első zuhanás után meghalt. Egy lény Janeway admirális alakjában mindenképpen rá akarja venni lányát, hogy hagyja el ezt a világot, és menjen vele a "túlvilágra".


58. Vérláz
Blood Fever

A vulkáni Vorik zászlós éppen Ponn'farron esik keresztül és a szokások szerint megkéri Torres kezét, aki ezt persze elutasítja, mire a zászlós rátámad. Közben a Voyager dilítumban gazdag bolygóra bukkan. Torres, Neelix és Paris a bolygóra mennek, hogy felderítsék azt. A küldetés során B'Elanna egyre furcsábban és vadabbul kezd viselkedni. Tuvok rájön, hogy Torres is a Ponn'farr hatása alá került, és ha nem tesznek valamit, a hadnagy meghal.


59. Egyesülés
Unity

Egy segélykérő üzenet nyomán Chakotay egy bolygón landol, ahol hamarosan megtámadják. A parancsnok hamarosan felfedezi, hogy korábban asszimilált borgok kolóniájára bukkant. Dr. Frazier a kollektívához csatlakozva meggyógyítja Chakotay neurális sérüléseit. Eközben a Voyager egy működésképtelen borg kockára bukkan, amelyről egy dolgozót a gyengélkedőre sugároznak, ahol a Doktor és Kes elemezheti.


60. A lélek sötét oldala
Darkling

A Doktor igyekszik önmagát fejleszteni, ezért a holofedélzeten történelmi személyek személyiségét és gondolatait próbálja beépíteni a saját személyiségébe. De mivel néhány figura személyisége úgymond összetűzésbe kerül egymással a Doktoron belül, így az OSH-nak is létrejön egy Mr. Hyde oldala. Eközben a Voyager a mikhal utazóktól igyekszik minél többet megtudni a térségről.


61. Felemelkedés
Rise

A Nezu bolygót aszteroidák fenyegetik, ezért a bolygót evakuálni kell. Tuvok és Neelix a Nezura megy, hogy segítsenek a mentésben. Hamarosan felfedezik, hogy egy áruló is van a menekülők között, és az aszteroidák sem azok amiknek látszanak. Ám amíg ez kiderül, addig Neelix igen keményen próbára teszi Tuvok híres vulkáni türelmét.


62. Más világ gyermeke
Favorite Son

Kim zászlós a taréziaiak bolygója felé haladva egyre furcsábban kezdi érezni magát. Minden ismerősnek tűnik számára, és gyakran ösztönösen cselekszik. Ráadásul furcsa kiütések is megjelennek az arcán. A taréziaiak bolygóján aztán kiderül, hogy Kim egyike azon taréziaiak, akik más bolygókon születtek.


63. Előtte és utána
Before and After

Amikor Kes átesik egy az életét meghosszabbító kezelésen egy biotemporális kamrában, különös dolgokat kezd tapasztalni. Lassan rájön, hogy elkezdett visszafelé ugrálni az időben. Kes emlékeit is elveszti. Az ugrások közben egyre többet tud meg magáról, a jövőről, és arról, hogy mi is történik vele tulajdonképpen.


64. Való élet
Real Life

A Doktor létrehoz magának egy holografikus családot, hogy ez alapján is még több tapasztalatot szerezhessen az emberektől, és a betegeiről. Az ideális családot Torres egy kicsit átprogramozza, hogy egy kicsit jobban hasonlítsanak a valóságra.


65. Távoli eredet
Distant Origin

A hüllőszerű voth faj két tagja a Voyager után indul, mert szerintük a vothok és az emberek rokonok, és mindkét faj ugyanazon a bolygón fejlődött ki. A Voyagerre álcázva mennek, ahol végül lelepleződnek. Gegen Chakotayt magával viszi, hogy megmutassa Odala miniszternek, hogy az emberek és a vothok valóban rokonok. A Voyager a voth után indul, de a vothok elfogják a hajót. Gegennek végül komoly ellenállással kell szembenéznie a tanait illetően.


66. Zendülés
Worst Case Scenario

B'Elanna egy különleges programra bukkan a holofedélzeten. A programot lejátszó személy egy biztonsági tisztet alakít, akit Chakotay megkörnyékez, hogy segítsen a maquisnak egy zendülésben. A program lassan az egész hajón ismertté, és népszerű válik, de nagy hibája, hogy nincs vége, és mivel a szerzője ismeretlen, így talán soha nem is lesz befejezve. Vagy mégis?


67. Helycserés támadás
Displaced

A Voyageren különös dolog történik. A hajó legénységének egy tagja eltűnik, és helyette egy idegen jelenik meg, és ez megy szépen lassan, addig, amíg az egész hajót el nem foglalják az idegenek. A Voyager legénységét egy mesterséges világban "szállásolják el". De a kapitány persze nem nyugszik, és mindenképpen ki akar szabadulni a fogságból.


68. Skorpió I.
Scorpion I.

A Voyager a Borg űr szívébe érkezik. A hajó hamarosan egy idegen fajjal is találkozik, amely a Borggal éppen harcban áll, a Borg vesztésre áll. Amikor Kim és Chakotay egy sérült kocka fedélzetére lépnek, találkoznak egy idegennel, amely megsebesíti Kimet. A Doktor a zászlós gyógyítása közben létrehoz egy fegyvert az idegen faj ellen. Janeway alkut köt a Borggal: átengedik a Voyagert a Borg űrön, és cserébe megkapják a fegyvert. Eközben Kes telepatikus üzeneteket és képeket kap az idegen lényektől.





Negyedik évad

69. Skorpió II.
Scorpion II.

A Borg és a Voyager közötti egyezség megköttetik. Janeway és Tuvok a borg kocka fedélzetére sugároznak, miközben a hajó a Voyagerrel együtt a Borg űr határa felé repül. Amikor egy borg dolgozó neuroadót akar a két Csillagflotta tisztbe ültetni, a kapitány azt javasolja, hogy válasszanak ki egy közvetítőt a dolgozók közül. Ez a dolgozó Hétkilenced lesz. Nem sokkal később egy 8472-es biohajó támadja meg a borg kockát, és el is pusztítja azt. A Voyageren lévők a hajóra sugározzák a sérült Janewayt, Tuvokot és néhány borgot. Amíg a kapitány fel nem épül Chakotay veszi át a parancsnokságot, és úgy dönt, hogy felbontja az egyezséget. Erre a borgok a Voyagert a folyadékűrbe viszik, így a hajónak nincs más választása: harcolniuk kell.


70. Az ajándék
The Gift

Kes telepatikus ereje minden eddiginél magasabb szintre kerül, de az okot senki sem tudja, de lehet, hogy a 8472-es fajjal való találkozás eredménye. Kes teste kezd átalakulni, és amikor már a hajóra is veszélyessé válik, elhagyja azt, de egy utolsó ajándékként kirepíti a Voyagert a Borg űrből. Eközben a hajón maradt Hétkilenced emberi fiziológiája újra életre kel, és az immunrendszer kezdi kivetni az implantátumokat, ezért a kapitány arra utasítja a Doktort, hogy távolítsa el a borg technológiát.


71. A becsület napja
Day of Honor

Torres hadnagy a becsület napja nevű klingon szertartáson igyekszik keresztül esni, amikor a Voyagernek ki kell dobnia a reaktormagot. B'Elanna és Paris egy komppal indulnak a mag után. A Voyager közben találkozik a katatikkal, egy fajjal, amelyet a Borg szinte teljesen asszimilált. A katatik megtámadják a kompot, és Torresnek és Parisnek el kell hagyniuk azt. Paris űrruhája megsérül, ezért kezd fogyni az oxigénje. A haláluk küszöbén Torres bevallja igazi érzelmeit Parisszel kapcsolatban.


72. Nemezis
Nemesis

Chakotay egy ismeretlen bolygón reked, ahol két faj harcol egymás ellen, hogy megszerezzék az egész bolygót. Chakotayt az egyik faj tagjai elfogják, és elmondják neki a háború történetét. A parancsnok szimpatizálni kezd fogvatartóival, és a harcban az ő oldalukra áll.


73. Undor
Revulsion

A Voyager egy segélykérő üzenetet kap egy hajóról, amelyet egy hologram küldött. A Doktor és Torres indulnak a hajóhoz, hogy segítsenek a hologramnak, mert a hajón rajta kívül mindenki meghalt. A hologram nem sokkal később furcsán kezd viselkedni. Eközben a Voyageren Kim és Hétkilenced az asztrometrikus labor felújításán dolgozik. Kim igyekszik minél közelebb kerülni a borghoz, de nagyon meglepődik, amikor Hétkilenced emberi oldalának megismerése céljából "beteljesíti" Harry romantikus vágyait.


74. A Holló
The Raven

Hétkilencedet különös látomások kezdik gyötörni, és amikor úgy hiszi, hogy a Borg akar eljönni érte, elhagyja a hajót. Egy jelet követve egy bolygóra ér, amelyen egy összetört hajóra bukkan. Arra a hajóra, amelyen ő és a családja utazott, hogy megfigyeljék a Borgot, de a Borg végül asszimilálta az egész családot.


75. Tudományos módszer
Scientific Method

A legénység egyre furcsább tüneteket kezd érezni. A kapitány feje állandóan fáj, Paris és Torres egymás iránti vágya az egekig fokozódik, a Doktorhoz egyre-másra jönnek a különböző tüneteket észlelő betegek. A Doktor és Torres megpróbálnak a dolgok végére járni, de a munkálatok közben a Doktor eltűnik, B'Elanna pedig megsérül. Kiderül, hogy a Doktor a holofedélzetre küldte magát, és Hétkilenced segítségével kiderítik, hogy a hajón különböző kísérleteket végző idegen lények tartózkodnak.


76. Pokoli év I.
Year of Hell I.

A krenim Annorax létrehozott egy olyan időnkívüli hajót, és fegyvert, amellyel képes egész civilizációkat is kitörölni az időkontinuumból. Annorax célja, hogy visszaállítsa az egykor hatalmas Krenim birodalmat. A krenim vezető terveit a sorozatos támadásokat átélő, és súlyosan sérült Voyager keresztülhúzza. Annorax elrabolja Parist és Chakotayt, hogy tanulmányozhassa őket. A szinte már alig működő Voyagert a legénység nagy része elhagyja, és csak a főtisztek maradnak a hajón.


77. Pokoli év II.
Year of Hell II.

A működésképtelenség határáig roncsolódott Voyageren már a létfenntartás is akadozik, de a kapitány továbbkeresi a két eltűnt tisztjét. Eközben a krenim időhajón Paris és Chakotay mindinkább megismerkedik Annorax céljaival. Chakotay igyekszik segíteni a krenimnek, de miután látja, hogy Annoraxot nem is igazán birodalma, hanem csak egyetlen bolygó sorsa érdekel, Paris tanácsára a szökésen kezd el gondolkodni. A Voyagernek sikerül szövetségeseket találnia. Chakotay és Paris néhány krenim segítségével szabotálják Annorax hajóját, és megindul a Voyager vezette támadás is a hajó ellen.


78. Kósza gondolatok
Random Thoughts

A Voyager egy telepatikus faj bolygójára érkezik, ahol a társadalom szinte tökéletesen működik. Azonban a bolygón olyan dolog történik, ami már régen nem fordult elő: gyilkosság. A gyilkosság egyik vádlottja B'Elanna, mert úgy hiszik, hogy az ő erőszakos gondolata volt az eset kiváltó oka. A kapitány ezt nem hagyhatja annyiban, ezért Tuvokot leküldi a bolygóra, hogy vizsgálja ki az esetet. A vulkáni egy tiltott gondolatokkal üzletelő csoportra bukkan.


79. Szárnyalni, mint a madár
Concerning Flight

Egy kicsi idegen hajó támadja meg a Voyagert, és egy nagy energiájú transzporter segítségével áttörnek a pajzson, és több fontos felszerelést is ellopnak, köztük a főszámítógép processzorját. Janeway és Tuvok a rablók bolygójára sugároz, hogy megtalálja a processzort. Nagy meglepetésükre találkoznak a Janeway áltat létrehozott holografikus Leonardo da Vincivel. Da Vinci lesz a kapitányék által kieszelt terv kulcsfigurája, hogy visszaszerezzék az ellopott eszközöket a kalózok vezetőjétől, Tautól.


80. Feltámadás
Mortal Coil

Egy felderítő küldetés során egy balesetben Neelix súlyosan megsérül, és végül meghal. De Hétkilenced egy borg technológia segítségével feltámasztja a talaxiait. Ezek után Neelixet kétségek gyötrik, mert bár valóban halott volt, mégsem jutott el a talaxiaiak túlvilágára, ahol szerettei várnák. Végső kétségbeesésében vissza akar menni a baleset helyszínére, hogy most valóban meghaljon.


81. Éber pillanatok
Waking Moments

A Voyager legénységét egy idegen faj támadja meg, mégpedig az álmaikban. A legénység tagjai közül egyre többen zuhannak kómaszerű mélyálomba, és a többiek sem tudhatják, hogy most éppen ébren vannak, vagy alszanak. Egyedül Chakotay az, aki az álmokkal kapcsolatos ősi tudása miatt képes lehet megfékezni az idegeneket.


82. Palackposta
Message in a Bottle

A Voyager kapcsolatba lép az Alfa Kvadránsban lévő Csillagflotta hajóval, a Prometheus-szal. Miután az üzeneteikre nem kapnak választ, a Doktort egy ősi kommunikációs hálózat segítségével a Prometheusra transzportálják. A hajó fedélzetén a Doktor felfedezi, hogy a Prometheus egy új prototípus titkos technológiákkal, köztük az új OSH-val. Kiderül, hogy a romulánok próbarepülésen ellopták a hajót. A két OSH-ra vár a feladat, hogy visszafoglalják a Prometheust.


83. Vadászok
Hunters

A Doktor sikeres küldetésének köszönhetően a Voyager egy ősi kommunikációs hálózat segítségével kapcsolatba léphetett a Csillagflottával, és a Földdel. A hajó rengeteg üzenetet kap a legénység tagjainak családjától és barátaitól. Számos üzenetet még mindig nem sikerült letölteni, amikor a Voyager egy idegen hajóval találkozik, amelynek utasai felszólítják a Voyagert, hogy ne használja a hálózatot, mert az az övék. Ezt a kapitány elutasítja, erre az idegenek megszakítják a letöltést. Tuvok és Hétkilenced egy komppal indul a hajó felé, de az idegenek elfogják őket. Az idegenekről kiderül, hogy ők a haroginok, egy vadászokból álló faj, és a Voyager most a préda.


84. Prey
A préda

A Voyager egy harogin hajóra bukkan, fedélzetén egy sérült haroginnal, akit a hajóra sugároznak. A harogint erőtérbe zárják, hogy még véletlenül se legyen kedve a legénység tagjaira vadászni. Ám a helyzet megváltozik, amikor a harogin legújabb prédája, a 8472-es faj egy tagja is a hajó fedélzetére érkezik. A kapitány végül kiengedi a harogint, hogy néhány ember segítségével elfogják a 8472-est.


85. A nyomozás
Retrospect

Egy idegen fegyverszakértő, Kovin érkezik a hajóra, hogy a kapitánynak fegyvert adjon el. Az új fegyverek beállításában Hétkilenced segít Kovinnak. Azonban Hétkilenced - látszólag minden ok nélkül - rátámad Kovinra. A kapitány megint meg akarja fegyelmezni Hetest, amikor a Doktor különös dolgokra bukkan. Hétkilenced ugyanis olyan elrejtett képeket kezd felidézni, amelyek szerint Kovin valamilyen kísérletet hajtott végre a borgon.


86. Gyilkos játszma I.
The Killing Game I.

A Voyagert haroginok szállják meg, és a holofedélzet segítségével egy olyan világot hoznak létre, amelyben kényükre-kedvükre vadászhatnak a legénység tagjaira. Csak a legénység néhány tagját, mint pl. a Doktort és Kimet hagyják ki a "játékból", akik igyekeznek visszaszerezni a hajót. A legénység többi tagja a második világháború alatt megszállt Franciaországban találja magát. A fejükbe épített adóvevők miatt a legénység nem tudja, hogy valójában mi is történik vele. A Doktornak végül sikerül Hétkilenced adóját hatástalanítani, és ezt a legénység többi tagján is végre akarják hajtani, elsőként a kapitánnyal.


87. Gyilkos játszma II.
The Killing Game II.

A harcok közben a legénység egyre több tagja szenved súlyosabb sérüléseket, vagy hal meg. Az adóvevőjétől megszabadított Janeway Hétkilenced segítségével igyekszik megmenteni a többieket is. Miután kiderül, hogy a kapitány tudatánál van, a haroginok vezetője elmondja, hogy faja megmentése érdekében akarta tesztelni a holofedélzetet, hogy a haroginok letelepedésük után is kiélhessék vadászösztönüket. De egy másik harogin nem ért egyet vezetőjével, és a legénység levadászására indul társaival.


88. Elcserélt testek
Vis a Vis

A Voyager egy Steth nevű idegen segítségére siet, aki egy új, de megsérült hajó tesztpilótája. Paris jelentkezik, hogy segít megjavítani a hajót. Azonban Steth nem sokkal később, minden ok nélkül eltűnik. Nem sokkal később visszatér, és a kapitány legnagyobb megrökönyödésére azt állítja magáról, hogy ő valójában Tom Paris, és aki a Voyageren van az Steth. Kiderül, hogy Steth képes más lények DNS-ének és fizikai megjelenésének lemásolására.


89. Az Omega direktíva
The Omega Directive

A Voyager különös vészjelzéseket kezd hallatni, és csak Janeway és Hétkilenced tudja az okát. A kapitány titokzatos műveletekbe kezd, de Chakotay meggyőzi, hogy mondja el a legénységnek, hogy mi történt valójában. Janeway elmondja, hogy a hajó érzékelői egy igen veszélyes, és instabil részecskére, az Omegára bukkantak. Mivel az Omega rendkívül veszélyes, a Csillagflotta utasításai szerint minden molekulát el kell pusztítani. De Hétkilenced szerint az Omega molekula stabilizálható, és tanulmányozható, ezért megint szembekerül a kapitánnyal.


90. Felejthetetlen
Unforgettable

A Voyager egy sérült hajóra bukkan, amelynek utasa, Kellin arra kéri Chakotayt, hogy mentse meg. Miután Kellint sikeresen a hajóra hozták, elmondja, hogy már mindenkit ismer a hajón, hiszen már korábban is járt itt, de fajának különleges adottsága miatt nem emlékezik rá senki. Kellin a kormánya elől menekült a hajóra, és most menedéket kér. A legénység tagja, leginkább Chakotay nem tudják, hogy hihetnek egy Kellinnek vagy sem.


91. Élő szemtanú
Living Witness

A Kyrián Múzeumban Quarren egy történetet mesél a látogatóknak arról, hogy egy U.S.S. Voyager nevű hajó hogyan robbantott ki egy apokaliptikus háborút a bolygón élő két faj között. A kyriánok és a vaszkanok között még 700 évvel a Voyager beavatkozás után is komoly ellentét dúl. Egyes vaszkani szerint a kyrián történelem hibás, ezért Quarren aktivál egy különös eszközt, amelyből a Voyager holografikus Doktora lép elő. A Doktor Quarrennek elmondja a 700 évvel korábban történteket úgy, ahogy az valóban történt.


92. Démon bolygó
Demon

A Voyager üzemanyaga vészesen kevésre csökkent, ezért külön örülnek, amikor egy deutérium lelőhelyet fedeznek fel egy bolygón. A bolygó egy "démon bolygó", mert a környezeti tényezők halálosak az emberre. Paris és Kim űrruhában a bolygóra sugároz, hogy deutérium mintákat gyűjtsenek. Nem sokkal később a ruháik megsérülnek, és levegőjük elfogy. Az utánuk küldött emberek Parist és Kimet az űrruhájuk nélkül találja meg. Mikor a hajóra sugároznak, Tom és Harry rosszul lesznek, kiderül, hogy valamiért az oxigén a számukra méreggé változott.


93. Egyedül
One

A Voyager egy halálosan radioaktív csillagködhöz ér. A legénység minden tagja, kivéve a Doktort és Hétkilencedet, rosszul lesz. A kapitány elhatározza, hogy nem kerülik meg a csillagködöt, inkább átvágnak rajta. A legénység tagjai stáziskamrákba fekszenek, és Hétkilenced a Doktor segítségével felügyel rájuk. Hétkilenced egyedül járja be a hajó folyosóit, és a korábbi borg hallucinációkat kezd látni. Egy Trajis Lo-Tarik nevű idegennel is találkoznak, aki újabb komoly gondokat okoz Hétkilencednek, főleg azután, hogy a Doktor is meghibásodik.


94. Remény és félelem
Hope and Fear

Az öt hónappal ezelőtt fogott súlyosan sérült Csillagflotta üzenetet Arturis segítségével sikerül megfejteni, aki egy hihetetlen fejlett nyelvérzékkel rendelkező faj tagja. Az üzenet alapján a Voyager egy mindennél fejlettebb és gyorsabb Csillagflotta hajóra bukkan. A hajó segítségével 60.000 fényévet három hónap alatt tennék meg. A legénység minden tagja rendkívül izgatott, hogy nemsokára hazaérhet, de Janeway igyekszik lehűteni a kedélyeket. A hajó átvizsgálása közben különös szerkezetekre bukkannak, és a kapott üzenetről is kiderül, hogy teljesen más áll benne, mint ahogy azt Arturis lefordította.





Ötödik évad

95. Éjszaka
Night

A Voyager egy az űr egy különleges részére érkezik, amelyből nem lehet "kilátni", és így teljesen sötétnek tűnik. A legénység rossz hangulatát még az is rosszabbítja, hogy a kapitány nem hajlandó kimozdulni a szobájából, mert kínzó önvádak gyötrik. A legénység a sötét űrben két új fajjal is találkozik. Az egyik az őshonos, a másik pedig a malon faj. A malonok ebbe a térségbe szállítják mérgező hulladékaikat, veszélyeztetve ezzel a másik fajt. A gyenge faj védelmében legénységnek nincs más lehetősége, mint szembeszállni a malonokkal, és a szennyezéssel.


96. A borg
Drone

Egy transzportálás során Hétkilenced nanoszondái asszimilálják a Doktor holosugárzóját. Ezzel egy teljesen új, minden eddiginél fejlettebb borg dolgozó születik meg a Voyager fedélzetén. A kapitány Hétkilencedet bízza meg a dolgozó tanításával. A kapitány azt szeretné, hogy az új borg a hajón maradva erősítse a legénységet. Eközben szuperborg a Kollektíva hívását várja. A Borg felfedezi az új lehetőséget, és meg akarja szerezni a szuperborgot, aki ehelyett feláldozza magát, és megmenti a Voyagert.


97. Rendkívül veszélyes
Extreme Risk

Torres egyre veszélyesebb holoprogramokat kezd futtatni, amelyek alatt kikapcsolja a biztonsági protokollt. B'Elanna társai igyekeznek rájönni, hogy mi lehet a hadnagy furcsa viselkedésének az oka. Végül Chakotay kideríti az igazságot, és meggyőzi Torrest, hogy hagyja abba a veszélyes játékait. Eközben a Voyager egyik szondáját egy gázóriás légkörébe rejti egy malon hajó elől. A szonda kimentésére Tom Paris vezetésével egy új hajót hoznak létre, a Delta kompot. Megindul a verseny a malon hajó és a Voyager között a szonda megszerzéséért.


98. Élethű másolat
In the Flesh

A Voyager egy állomásra bukkan az űrben. Az állomásra átsugárzó Chakotay és Tuvok legnagyobb megdöbbenésükre a San Franciscóban található Csillagflotta Főparancsnokság pontos mását találják meg. Chakotay és Tuvok foglyul ejti az egyik ál-Csillagflotta tisztet, akiről kiderül, hogy a 8472-es faj egyik képviselője. Chakotay visszamegy az állomásra, hogy minél többet tudjanak meg az állomásról, és a másolat céljáról.


99. Egyszer volt...
Once Upon a Time

A Delta komp, fedélzetén Parisszel, Tuvokkal és Wildman zászlóssal, egy bolygóra zuhan. A zászlós súlyosan megsérül, és ha nem kerül idejében vissza a Voyagerre, akkor meg is halhat. Paris és Tuvok igyekeznek megjavítani a kompot, mielőtt még túl késő lenne. Eközben a Voyager fedélzetén Neelix Naomi Wildmant próbálja szórakoztatni addig, amíg meg nem találják az anyját, ezért részt vesz a Naomi által készített Flotter című holoregényben.


100. Időtlenül
Timeless

15 évvel az után, hogy a Voyager egy kísérleti próbaút során egy jégbolygóba csapódott, a baleset két túlélője, Chakotay és Kim visszatérnek a helyszínre. Az ellopott Delta komp segítségével fedezik fel a hajót, és legjobb reményeik ellenére sem találnak túlélőket. Csak a Doktor programját sikerül újjáéleszteni. Chakotay és Kim célja az, hogy egy lopott borg eszköz segítségével üzenetet küldjenek Hétkilencednek 15 évvel korábbra. Közben LaForge kapitány vezetésével megindul a hajtóvadászat a "tolvajok" ellen.


101. Végtelen visszahatás
Infinite Regress

A Voyager egy borg eszköz hatása alá kerül. Az eszköz, amely a dolgozók elméit köti össze egy hajón belül, komoly hatásokat kezd kifejteni Hétkilenceden. Hetesben hirtelen más személyiségek kezdenek megjelenni, mint pl. egy klingon harcos, egy ferengi és egy 6 éves kislány. A Doktornak és Tuvoknak gyorsan kell cselekedniük, mielőtt Hetes személyisége teljesen elveszne.


102. Semmi emberi
Nothing Human

Torrest egy bizarr és sérült idegen lény támadja meg, amely a hadnagy testéhez tapasztja magát. Miután a Doktor egyedül nem boldogul, létrehozza a kardassziai exobiológus, Dr. Crell Moset holografikus képét, hogy segítsen neki. De mivel a kardassziai orvosról köztudott volt, hogy a betegein etikátlan kísérleteket végzett, Torres visszautasítja a segítségét. A Doktornak döntenie kell, hiszen B'Elanna élete komoly veszélyben forog.


103. Harminc nap
Thirty Days

A Voyager egy különleges bolygót talál, amely egy hatalmas gömbölyű tengerre hasonlít. Hamarosan kiderül, hogy a "bolygó" lakói súlyosan rongálják saját környezetüket, és fokozatosan tönkreteszik a különleges űrbeli tüneményt. Paris szokatlan megszállottsággal igyekszik ezt megakadályozni, és az Elsődleges Irányelvet és a kapitány parancsát megszegve megpróbál végetvetni a környezeti rombolásoknak - sikertelenül. Janeway lefokozza Parist zászlóssá, és 30 napi elzárásra ítéli. Tom a zárkában rögzítőre mondja a történteket, hogy egyszer majd az apja is megérthesse mit miért tett.


104. Ellenpont
Counterpoint

A Voyager a Devore birodalom területén halad át. A devorok üldözik a telepatákat, ezért a kapitány segít két telepata családot elbújtatni. A devorok sűrűn ellenőrzik és kutatják át a hajót. Egyszer az egyik devor alakulat vezetője, Kashyk felajánlja segítségét a kapitánynak. Elmondja, hogy ő valójában segíteni akar a telepatáknak. A kapitány és a legénység is nehezen bízik meg Kashykban, aki igyekszik bizonyítani. Kashyk és a kapitány egy tervet is kidolgoznak a két család kimenekítésére.


105. Látens kép
Latent Image

A Doktor sosem látott képeket talál a holofelvevőjében, és nem ismeri fel a képeken lévőket. Felfedezi, hogy valaki belepiszkált a memóriájába. Hétkilenced segítségével kideríti, hogy ez nem más volt, mint a kapitány. Kiderül, hogy a Doktor korábban súlyosan meghibásodott, miután Kim és egy másik legénységi tag sérüléseit kellett ellátni, és ő Kimet részesítette előnyben, míg a másik beteg meghalt. A Doktor etikai alprogramja visszacsatolásokat okozott, teljesen hasznavehetetlenné tették a Doktort, és ezért kellett eltávolítani ezeket az emlékeket.


106. Kaotika arája
Bride of Chaotica

Az ötödik dimenzióból származó idegen lények a holofedélzetre érkeznek, ahol éppen Paris Proton kapitány című holoregénye fut. Az idegenek azt hiszik, hogy a holovilág maga a valóság. Az idegenek Dr. Chaotica-t veszélyesnek találják, és harcot indítanak ellene. Eközben a Voyager rendszerei súlyos rongálódáson mennek keresztül. Janeway Arachnia, a Pókkirálynő szerepében igyekszik megállítani Chaotica-t, mielőtt még az egész hajó megsemmisülne.


107. Gravitáció
Gravity

Egy komp, fedélzetén Tuvokkal, Parisszel és a Doktorral eltűnik egy összeomló jelenségben, és egy sivatagos, kietlen bolygóra zuhannak. A bolygón az idő sokkal gyorsabban telik, mint a Voyageren, így több hónapot is ott töltenek, míg a hajón csak pár nap telik el. Amíg a Voyager igyekszik megtalálni őket, az eltűntek barátságba kerülnek Noss-szal, egy idegen nővel, aki szintén azon a bolygón rekedt. Noss beleszeret Tuvokba, és habár ez illogikus egy vulkáninak, ő is vonzódni kezd hozzá. Eközben az ott élő egyéb idegenektől is meg kell védeniük magukat.


108. Káprázat
Bliss

Öt év után a Voyager egy féregjáratra bukkan, ami az Alfa Kvadránsba vezet. A legénység hihetetlenül boldog. Sikerül kapcsolatba lépni a Földdel, ahonnan jobbnál jobb hírek érkeznek. Egyedül Hétkilenced az, aki kételkedik a dolgokban. A Voyager legénysége a féregjáratba tartva valamilyen különleges oknál fogva kómába esik, kivéve Hétkilencedet és a Doktort. A hajó egy Qatai nevű idegennel is találkozik, aki elmondja, hogy a féregjárat valójában egy élőlény, amely képes belelátni az emberek leghőbb vágyaiba, és így csalja magához az áldozatait.


109-110. A pók hálójában
Dark Frontier

Janeway kapitány egy igen kockázatos vállalkozást tervez: egy sérült borg gömb fedélzetéről el akar lopni egy trasztértekercset. A Borg hamar kideríti a kapitány terveit, és kapcsolatba lép Hétkilenceddel. A Borg üzletet ajánl: ha Hetes újra csatlakozik a Kollektívához, akkor megkíméli a Voyagert. Ezért Hetes is jelentkezik a küldetésre induló csapatba. Hétkilenced a szülei által készített feljegyzések alapján igyekszik minél többet megtudni, és
 
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Mennyi is az idő?
 
Chat
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
Szavazz!
Szerinted elpusztult a Borg, miután megölték a Borg Királynőt?

Igen
Nem
Valószínű
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
Számláló
Indulás: 2007-01-05
 
Borg logo

"MI BORG VAGYUNK.

ASSZIMILÁLJUK MAGUKAT.

ELLENÁLÁS HASZTALAN."

 
Szavazz!
Melyik a legerősebb birodalom?

Föderáció
Romulán Csillagbirodalom
8472-es
Borg
Domínium
Kardassziai Birodalom
Klingon Birodalom
Szavazás állása
Lezárt szavazások
 
További oldalak
 
Fórumtémák
 
Zene
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre